Ötödik interjú alanyom Chikán Erika a kutya és portréfotózás virtuóza
Hogyan kerültél kapcsolatba a fotózással és azon belül a kutyafotózással?
A fényképezés alapjait a Fotográfus.hu alapítványi iskolában sajátítottam el. A megszerzett tapasztalatok és élmények csak még jobban megerősítettek abban, hogy fotósként, a kamera mögött a helyemen vagyok! Az elmúlt években több száz nőt, férfit, családot és kutyát fényképeztem a stúdiómban. Nemcsak a megunhatatlan érzés, hogy a fotózással örömöt szerezhetek, hanem az a tudat is, hogy a fényképek egyfajta időkapszulaként őrzik majd a pillanat varázsát. A kutyákhoz való kötődésem gyermekkoromban kezdődött. Kertes házunkban úgy nőttem fel, hogy legalább egy négylábú kis barátom mindig volt. Hamar kiderült, hogy egészen különleges kapcsolat fűz hozzájuk.Amikor Budapestre kerültem, egy ideig nem voltak adottak a feltételeim a kutyatartáshoz, de az elmúlt közel 20 évemet ismét az ő társaságukban töltöttem. Fotózással több, mint 10 éve kezdtem komolyan foglalkozni, és amikor kiderült, hogy a portréfotózás a hozzám legközelebb álló irány, már tudtam, hogy ezt a két szenvedélyt – a kutyákat és a portréfotózást – össze akarom kapcsolni. Egy percig sem volt kérdés, hogy a kutyák jönnek velem a stúdióba is.
Mi motivál a fotózások előtt?
Teljesen eltérő karakterű kutyákkal és gazdikkal találkozom, és mindannyiuknál egyformán fontos, hogy rövid idő alatt megtaláljuk az összhangot. A fotózások előtt azt figyelem, hogy miként tudom majd megmutatni kapcsolatuk azon pillanatait, ami igazán róluk szól.Ennek a kapcsolódásnak az érzelmi vonalát igyekszem kihozni az adott párosból. Ez a legnagyobb motiváló erő.Nekem minden egyes kutya megdobogtatja a szívem, mindegyikőjükben meglátom azt a jellemvonást, ami megfog, és amit láttatni tudok a róla készült képeken. Rendkívül boldoggá tesz, hogy az elmúlt pár évben nagyon komoly mértékben nőtt az emberekben az állattartással járó felelősségérzet, és ez a munkámban is nagyon sokat segít. Egyre több a gazdival jól kommunikáló, kiegyensúlyozott, klasszikus értelemben vett fegyelmezett kutya.
Hogyan kerülsz "mood"-ba?
Noha a kutyás fotózás során is vannak klasszikusnak számító beállítások, vétek lenne veszni hagyni a spontaneitás varázsát: sokszor tapasztaltam már, hogy a legkifejezőbb fényképek akkor születnek, amikor félreteszem a jól ismert forgatókönyveket, és hagyom, hogy a gazdi és kutyája ösztönös játékba kezdjen. Ilyenkor csak figyelek, készen arra, hogy megörökítsem a legjobb pillanatokat! De már eleve, ha meglátok egy kutyát, mindjárt azt fürkészem, milyen szögből, milyen fénynél, milyen pózban készítsem róla azt a képet, ami passzol a személyiségéhez. Még az arckifejezés is fontos! Mert van :-)
Milyen trükkökkel élsz a kutyusok tekintetében?
A kutyafotózáshoz kutyás lélek szükségeltetik:-) Ezt szoktam mondani és annak is tartom magam. Ezt meg is érzik és a kevésbé szocializált, vagy idegen ember közelségét nem annyira kedvelő kutya is barátságosan közeledik. Sőt, egész jól érzik magukat a az idegen, számukra ismeretlen környezetben. A kutyafotózás során néha azt érzem, hogy egy kicsit én magam is kutyává változom. Az objektív takarásában kutyahangokat utánzok, ugatást mímelek, labdákkal zsonglőrködöm, sőt, az évek során a jutalomfalattal való megvesztegetés művészetét is kiválóan elsajátítottam. Noha változatos arzenállal tudom a kutyák figyelmét irányítani, a tapasztalat azt mutatja, hogy a gazdi jelenléte mindent felülír. És bár a beállításokat és a pózokat segítek kitalálni, a spontaneitásnak is hagyok teret, mert így biztosan természetes, egyedi és kifejező képek születhetnek. Noha a kutyákkal való együttműködés vérbeli kreatív munkát igényel, imádom, ahogy a gazdik eggyé válnak a kedvencükkel.
Mi a kedvenc részed a fotózásban?
A kedvenc részem az ismerkedés. Kiismerni a gazdi és a kutya közti viszonyt, kapcsolódási pontokat, szokásaikat és mindazt ami összekapcsolja őket érzelmileg. Ez egy olyan kihívás, amit minden egyes munkám előtt lázba hoz. A sziluett portrékat például azért szeretem, mert valamiért megmagyarázhatatlan módon kézzelfoghatóbbá teszi a kutya és a gazdi közötti összetartozást. Minden kutya-gazdi kapcsolat, csakúgy, mint minden egyes emberi kapcsolat – szerelem, barátság – más és más. A közös fotókon ezt az egyediséget igyekszem átadni, a momentumot, ahogy egymásra néznek, ahogy abban a pillanatban megszűnik számukra a külvilág. Ugyanakkor minden kutyafotózás része a portrékészítés is, ahol a kutyák gazdijuk nélkül szerepelnek. Szeretem a mulatságos, vicces pózokat és arckifejezéseket, ugyanakkor a fotózás lényege, hogy emléket állít, újra vizualizálni segít megélt pillanatokat, érzéseket. Az evolúció úgy intézte, hogy mivel a kutya szorul a gazdája gondozására, így ő él rövidebb ideig. Szívünkben, fejünkben mindig ott lesznek a közös élmények emlékei. A célom azonban az, hogy egy-egy sorozattal felidézzem a gazdiban kutyája igazi jellemét, egyéniségét, hogy amikor évek múltán előkerülnek a képek, azok mintegy kapcsolóként emlékek áradatát indítsák el, és újra megfogalmazódjon a gazdiban: ő az enyém volt és én az övé.
Mi a legkedvesebb emléked a kutyafotózások sorából?
Fotóztam már kölyköket, és nagyon idős kutyákat is, sőt, életem talán legmegindítóbb fotózásán egy beteg kutyus volt a főszereplő. A gazdája pontosan tudta, hogy társának már csak néhány hete van hátra. Jóllehet a fotózásra óhatatlanul beszöktek a könnyek is, olyan léleksimogató képsorozat született, amely méltó emlékőrzője lett a kutya-gazdi kapcsolatnak és a közösen eltöltött éveknek. A kutyafotózás duplán ajándék számomra: nem csak akkor szerez örömet, amikor együtt dolgozom velük, hanem akkor is amikor az elkészült képek látványa még sok éven át mosolyt csal az arcokra!
fotó: Chikán Erika
Comments